Hungarian (formal)French (Fr)English (United Kingdom)Deutsch (DE-CH-AT)

Munkácsyról - Fiatalkori megpróbáltatások

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail
Tartalomjegyzék
Munkácsyról
Fiatalkori megpróbáltatások
A múlt vonzásában
Új utak keresése
Krisztusképek időszaka
Amerikai út, s végső dráma
Minden oldal

Fiatalkori megpróbáltatások

1844-1867

Munkácsy Mihály 1844 február 20-án született az akkor még a magyar királysághoz tartozó Munkács városában. A család bajor eredetű volt. Édesapja Lieb Leó Mihály kincstári sótiszt volt, édesanyja a kisnemesi családból származó Reök Cecília. A művész a Munkácsy nevet 1863-tól kezdve használta, hivatalosan azonban csak 1868-ban vehette fel.

A kis Miska négy éves volt, amikor az egész Európán végigsöprő 1848-as polgári forradalom hulláma elérte Magyarországot, majd Munkácsot. A családnak először Miskolcra, majd a városba beözönlő oroszok elől édesanyja rokonsághoz, Cserépváraljára kellett menekülnie. A festő később emlékirataiban leírta, milyen veszélyes volt az út. A kozákok megállították őket, de mivel csak az édesanyát és az öt gyermeket találták a kocsiban, továbbengedték őket.

Cserépváralján boldog időket töltött négy testvérével; később is mindig nosztalgiával emlékezett a játékokra, a gyerekes csínytevésekre és a szép vidékre. Az idill azonban hamar véget ért. Hatéves volt, amikor meghalt édesanyja. Édesapja új felesége nem vállalta a gyerekek nevelését, így az öt testvér a rokonokhoz került, az országban szétszóródva.

A kis Mihályt 1851-ben anyai nagybátyja, a Békéscsabán élő Reök István ügyvéd vette magához, aki a szabadságharcot követő megtorlások miatt menekült el a fővárosból. Munkát nehezen kapott, de azért vállalta unokaöccse nevelését. A szülői szeretetet azonban - minden jó szándéka ellenére - nem tudta megadni a kisfiúnak. A nem jól tanuló gyermeket, akinek 1852-ben édesapja is meghalt, fegyelmezéssel és túlzott szigorúsággal próbálta nevelni.

A békéscsabai évek alatt a gyermek vigaszt és szeretetet nagynénjénél, Steiner Jakabnénál talált, aki a fiú kishúgát, Gizát nevelte. Sok örömteli órát töltött a Steinerékhez közel lakó Vidovszky családnál is, ahol mindig szeretettel fogadták, és ahol a Vidovszky fiúk személyében játszótársakat és később barátokat talált. Életének e viszonylag derűs korszaka hamarosan véget ért: Steinerékre rablók törtek, a házat kifosztották, és a nagynénjét annyira megverték, hogy az belehalt sérüléseibe. A borzalmas eset után nem sokkal Steiner Jakab elhagyta Békéscsabát.

A fiatal Munkácsy életében ekkor következett be az a fordulat, amely hosszú időre meghatározta életpályájának alakulását, és amelyre később így emlékezett: „[Nagybátyám] Egyszer így szólt hozzám: - Fiam, nincs módomban, hogy taníttassalak. Egyébként is manapság sokkal jobb, ha valaki független, szorgalmas mesterember... Nem lennél asztalos?" Munkácsy leírta, hogy gyerekfejjel valójában nem volt tisztában azzal, hogy mit is jelent ez számára, ezért örült a hírnek. A nagybácsi ugyan a szokásosnál több pénzt fizetett Langi Mihály asztalosnak azért, hogy jobban bánjon vele, de mestere ezt nem tartotta be, így nehéz évek vártak a fiatal fiúra. Napi tizennégy órát dolgozott, alig kapott enni; de legjobban az bántotta, hogy nem végezhetett szakmai munkát, vagyis éppen az asztalosságot nem tanulta meg rendesen. Visszaemlékezéseiből az is kiderül, hogy mindennek ellenére nem haragudott a nagybátyjára, sőt élete végéig jó kapcsolatban maradtak.

Munkácsy 1858-ban mesterlevelet szerzett, és Aradra ment dolgozni, ahol szintén nagyon rossz körülmények közé került. Egy Albrecht nevű asztalosnál kapott munkát, keresetéből azonban csak a szállását tudta fizetni, élelemre már nem jutott. A rossz táplálkozás miatt súlyosan megbetegedett; 1860-ban visszakerült nagybátyjához, aki ekkor Gyulán lakott. A fiú lábadozása alatt sokat rajzolt. Művei elnyerték nagybátyja tetszését, aki megengedte, hogy felkeresse a helybeli rajztanárt, Karl Fischer bécsi akadémiai festőt. Munkácsy az ő közvetítésével ismerkedett meg Szamossy Elek (1826-1888) akadémiai végzettségű vándor portréfestővel, aki tehetségesnek találta és maga mellé vette. Másfél éven át tanítgatta a fiút, nemcsak a rajzolás és festés alapjaira, hanem történelemre, irodalomra, mitológiára. Együtt utazgattak az országban, megfordultak néhány nemesi kastélyban is, Aradon a Zselinszky grófoknál, Buziáson Ormos Zsigmond műgyűjtőnél, Beodrán a Karácsony grófoknál. Ezek az évek sokat jelentettek az ifjú Munkácsy szellemi fejlődése szempontjából. 1863-ban visszatért Békéscsabára Itt készítette első olajfestményeit, a Tollfosztó asszonyt és a Levélolvasást. Szamossy, aki jó tanára és atyai pártfogója volt, fejlődését figyelve úgy ítélte meg, hogy fiatal segédjének tovább kell tanulnia.

1863-ban az ő ajánlásával jutott el Pestre, ahol felkereste az Országos Képzőművészeti Társulat titkárát, Harsányi Pált (1806-1883) és a Nemzeti Múzeum Képtárának vezetőjét, Ligeti Antalt (1823-1890). Ligeti barátként és tanárként is segítette, és biztatta, hogy másolgassa a lapokban megjelenő illusztrációkat, főként Szemlér Mihály (1833-1904) és Lotz Károly (1833-1904) népi életképeit. A fiatal Munkácsy az első szakmai tapasztalatokat tehát a népi életkép műfajában szerezte két olyan mester révén, akik a klasszicizáló romantika érzelmes és rajzos felfogásában dolgoztak: Lotz Károly a romantikusabb, Szemlér Mihály a humorosabb irányt képviselte. Munkácsy ekkor készült munkái - a Regélő honvéd, a Kukoricapattogtatás, vagy a Falu rossza - jól őrzik ezt a hagyományt.

1864-ben Pécsre utazott, és lefestette ott élő rokonait. Ekkor készült Reök Irén (4.kép), Reök Gabriella (5.kép) és Sarolta arcképe. 1865-ben pártfogói támogatásával, a Képzőművészeti Társulat ösztöndíjával beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára. Tanára Karl Rahl (1812-1865) volt, akit nagyon tisztelt. A legnagyobb hatással azonban Ludwig Knaus (1829-1910) német festő Szemfényvesztő című képe és Jankó János (1833-1896) biedermeier népéletkép-festő barátsága volt rá. Fél év múlva, Rahl halála után, a bécsi akadémiát kénytelen volt otthagyni, mivel a felemelt tandíjat nem tudta kifizetni. E rövid idő alatt mégis sokat fejlődött kompozíciós készsége. Ezt jól érzékelteti aFalusi felolvasás (15.kép) című képe. Még szemléletesebben mutatja be a változást a Húsvéti locsolkodás (12.kép), amelynek dinamikus kompozíciója, egészséges humora szokatlan volt a magyar népéletkép-festészetben.

1866-ban Pestre jött, hogy súlyos szembetegségét kezeltesse. Hirschler Ignác (1823-1891) szemész sikeres gyógymódjának köszönhetően a fiatal művész rövidesen rendbe jött. Hálából és fizetségként a Feldöntött bogrács (22.kép) című képet ajándékozta az orvosnak.

1866 novemberében - ismét Ligeti Antal támogatásával - beiratkozott a müncheni akadémiára. Tanára a magyar Wágner Sándor (1838-1919) volt. Valójában erőteljesen azonban az akadémia egyik professzora, Wilhelm Kaulbach (1805-1874) és Eduard Schleich (1812-1874) tájképfestő stílusa hatott rá. Itt készült művei közül az Árvíz (23.kép) változatos jellemábrázolásával tűnt ki. Az Itatás és főként a Vihar a pusztán (24.kép) című kompozícióknál a sötét-világos színek kontraszthatásait használta fel a hangulat érzékeltetésére.

Müncheni tanulmányai idején Pestre látogatott, ahol 1867 októberében megbízást kapott Szokoly Viktortól (1835-1913), a Vasárnapi Újság című lap főszerkesztőjétől, hogy illusztrációkat készítsen a Honvédalbum számára. A tervezett kiadvány az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak kívánt emléket állítani a témát feldolgozó művészekkel. Munkácsy három rajzot készített, Isaszegi csatatér (20.kép), Fogolyszállítás és Honvédújoncozás címmel. Ez utóbbit Újoncozás (75.kép) címen két változatban meg is festette.

1867-ben döntő fordulat állt be életében: ösztöndíjhoz jutott, amellyel Párizsba utazhatott a világkiállításra. Itt ismerkedett meg Jean-François Millet (1814-1875) és Gustave Courbet (1819-1877) francia realista festők munkáival. Ez az élmény meghatározó volt további fejlődésére. Münchenbe visszatérve első lépésként otthagyta az akadémiát, és barátságot kötött Wilhelm Leibl (1844-1900) német realista festővel. Elsősorban az ő tanácsára utazott 1867-ben Düsseldorfba, hogy ott folytassa tanulmányait.

Munkácsy már évek óta vágyódott Düsseldorfba, elsősorban Ludwig Knaus, az ottani akadémia tanára miatt. Mint már említettük, Bécsben látta Knaus Szemfényvesztő című képét, amely egy kisebb csoport közepén álló hamiskártyást ábrázol. Barátai szerint a mű elbűvölte Munkácsyt. Minden bizonnyal a különböző figurák által közvetített érzelmi sokszínűség és a technikai tökéletesség hatott rá.



 

Munkácsy Alapítvány a facebookon