Hungarian (formal)French (Fr)English (United Kingdom)Deutsch (DE-CH-AT)

Munkácsyról - A Krisztus-képek időszaka

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail
Tartalomjegyzék
Munkácsyról
Fiatalkori megpróbáltatások
A múlt vonzásában
Új utak keresése
Krisztusképek időszaka
Amerikai út, s végső dráma
Minden oldal

A Krisztus-képek időszaka

1880-1886

A Milton (82.kép) európai körútja során Munkácsy - kihasználva a kitűnő lehetőséget - számos nagy múzeumot látogatott meg Londonban, Bécsben és Münchenben. Ekkor már egy másik képtéma foglalkoztatta, amelynek megtalálásában Sedelmeyer volt segítségére. Ő adta ugyanis a kezébe Ernest Renan (1823-1892) francia szerző 1863-ban megjelent Jézus élete című könyvét. A könyv legfőbb jellemzője, hogy Renan Jézust - megfosztva csodatevő erejétől - küzdő, szenvedő, az igazságért meghalni is képes emberként ábrázolja. A téma ez idő tájt - éppen Renan könyvének köszönhetően - rendkívül népszerű volt, feldolgozói között ott találjuk A. A. Ivanov (1806-1858) orosz festőt, a francia Gustav Dorét (1832-1883) és a magyar Zichy Mihályt (1827-1906). Az sem kizárt azonban, hogy a Krisztus-kép ötlete Lev Tolsztoj (1828-1910) Anna Karenina című regényéből származott, amelynek egyik jelenetében Anna és szerelme, Vronszkij gróf egy Mihajlov nevű festő új felfogású, „realisztikus" Krisztus-képét csodálja meg. A Tolsztoj-regény epizódja eljuthatott Sedelmeyerhez a Munkácsy környezetében felbukkanó egyik orosz művész, M. M. Antokolszkij (1843-1902) révén, aki maga is alkotott egy hasonló szemléletű Krisztus-szobrot.

Az első vázlatokat 1880 nyarán készítette Munkácsy. Ezt számos alaktanulmány követte. Párizsi műtermében lázasan dolgozott a képen, és rendszeresen írt a Colpachon pihenő Cecile-nek: beszámolt a munkafolyamat részleteiről, érzéseiről és egészségi állapotáról. Lázas, szinte önfeledt munkáját szemléletesen írja le tanítványa és festőtársa, a német Fritz von Uhde (1848-1911): „[…] magából kikelve, tűzzel rohant a munkába. - […] felgyűrt ingujjal, tombolt ide-oda a képen, míg végre […] puszta kézzel markolt a festékbe és egyre szélesebb foltokban alakította a képet." A kompozíció tervezéséhez Munkácsy modelleket szerződtetett. Az így beállított jelenetet egy jóbarátja, De Suse 1880 szeptemberében egy fényképen meg is örökítette. Modelljei közül Cesare Leonardi (Jézus) és Nikole Demario (álló zsidó) nevét ismerjük.

Akármilyen hévvel dolgozott is azonban, a kép a párizsi Szalon nyitására, 1881 tavaszára, nem készült el. Szomorú, sőt tragikus események hátráltatták. Meghalt újszülött gyermeke, palotájukban pedig a munka utolsó szakaszában tűz ütött ki. A Szalon vezetői szigorúak voltak, nem fogadták el a késve beadott képet, ezért a rangos kiállítóhely tavaszi tárlata a festmény nélkül nyílt meg. Sedelmeyer azonban segítségére sietett Munkácsynak, és saját palotájában állította ki a művet. A siker óriási volt. Naponta több ezren nézték meg. Mellette a Szalon kiállítása csupán jelentéktelen eseménynek számított.

A Krisztus Pilátus előtt (128.kép) című képén a festő hármas konfliktust ábrázol: Krisztus, Pilátus és a vádoló farizeusok ellentétét. Krisztus alakja az igazságért megpróbáltatásokat, sőt halált is vállaló embert szimbolizálja; Pilátus az ingadozó és befolyásolható hatalom képviselője. Az erkölcsi mondandó a két szereplő és a tömeg jellemzésében jut kifejezésre. A feszültség, az ellenfelek közötti dráma elsősorban itt játszódik le. A jelenet lényegét a sokoldalúan jellemzett - vádoló, ordítozó, kárörvendő vagy éppen részvéttel figyelő - figurák tolmácsolják . A sokféle érzelmet kifejező szereplők között ellenpólusként emelkedik ki Krisztus és Pilátus alakja. Elhelyezésük, fehér ruhájuk, nyugodt testtartásuk kiemeli őket a tömegből és hangsúlyozza a szellemi küzdőtér két főszereplőjét.

A májusi és júniusi párizsi lapok tele voltak Munkácsy képének dicséretével. Újságírók, történészek, egyházi személyiségek nyilatkoztak igen pozitívan, sőt maga Renan is elismerését fejezte ki. „Ez az én Krisztusom" - nyilatkozta. A festő így fogalmazta meg véleményét: „Én az emberi alakban megjelenő Istent akartam ábrázolni." A kép nemcsak a közönség, de a műértő kritikusok körében is óriási sikert aratott, Munkácsyt a legnagyobb élő művészként, Michelangelóval és Rembrandttal egyenrangú mesterként említették. 1881. június 22-én a párizsi Continental Szállóban bankettet rendeztek Munkácsy tiszteletére. Számos festő, szobrász és a zenei élet kiválóságai jelentek meg. A rendkívüli siker eredményeként októberig a képet háromszázezer ember tekintette meg. Az év végén Sedelmeyer felkészült az európai körútra. 1882 és 1885 között Bécsben, Budapesten, Anglia és Németország több városában, majd Varsóban, Brüsszelben és Amszterdamban volt kiállítva a mű. Mindenütt óriási sikert aratott. Ferenc József Szent István kiskereszttel tüntette ki Munkácsyt. Budapesten 1882 februárjában ünnepségsorozat kezdődött a tiszteletére: a képet a régi Pesti Műcsarnokban, amelyet valóságos templommá alakítottak, mutatták be. A Hungária szálló dísztermében rendezett vacsorán Liszt Ferenccel együtt éljenezték a festőt. Munkácsy, aki baráti társaságban szívesen és gyakran fütyült, itt adta elő - ismert magyar dalokból álló - füttykoncertjét, amelyet még Liszt is megdicsért. A Műcsarnok nagytermében volt az estély, amelyen a résztvevők jelmezben jelentek meg, Munkácsy a híres festő Peter Paul Rubens ruhájának mását viselte. Az ünnepségek során a művészt Budapest, majd Munkács városa is díszpolgárává avatta.

Munkácsy 1881-től szakadatlanul dolgozott második Krisztus-képén, a Golgotán (151.kép). A téma folytatására nagy valószínűséggel Ipolyi Arnold (1823-1886) és Haynald Lajos (1816-1891) kalocsai érsek beszélte rá. A képhez tizenhat tanulmányt készített, többek között a halott Krisztusról és a farizeusról, melynek a Megdöbbenve címet adta. A tanulmányok között ezúttal is számos önálló képként is felfogható.

A Golgota (151.kép) folytatja a Krisztus Pilátus előtt (128.kép) alapgondolatát. Krisztus a szenvedélyes igazságkeresés mártírja, aki halálában is vádol. A felkavart érzéseket a siratók és a tömeg szemléletesen közvetítik. Az arcok, a gesztusok és mozdulatok valódi drámát, igazi tragédiát érzékeltetnek. A tömeg a jellemábrázolás változatosságát kínálta a festőnek, aki élt is ezzel a lehetőséggel. A szabadban játszódó jelenethez az égbolt megfestésével teremtette meg a hangulati elemet. Az alakok mozgással, gesztusokkal kapcsolódnak egymáshoz, ezáltal erősítve a drámai összhatást. A kép egyik legnagyobb erénye az ezerféle indulat és érzelem szemléletes, hangsúlyos és hatásos kifejezése. A. Wurzbach a Weiner Allgemeine Zeitung című lapban így ír a műről: „[...] a Keresztrefeszítés, vagy inkább a Golgota Rembrandt Éjjeli őrjárata óta a legrendkívülibb művészi alkotás és 222 esztendő óta nem produkált a művészet olyan harmadik képet, amely e kettőhöz fogható lett volna, kivéve talán éppen Munkácsy Krisztus Pilátus előtt-jét."

A grandiózus mű munkálatai, csakúgy, mint a másik Krisztus-képé, ismét nyilvánosság előtt folytak. A szereplőkhöz modelleket keresett, majd beöltöztette, és lefényképeztette őket. Mivel a keresztre feszített Krisztus alakjához nem talált modellt, önmagát köttette fel egy keresztre, és így fotózták le. Fegyvereket, ruhákat gyűjtött, sőt még egy kitömött lovat is szerzett a lovas figura megfestéséhez. Amint egyik monográfusa, Malonyai Dezső (1866-1916) írta: „Pazar előkészülettel fogott munkához [...] egész raktárt gyűjtött össze öltönyök megfestéséhez [...]. Európa és Amerika sajtója ügyelte, hogy mit csinál. Modelljeit kapkodva vallatták." Nem kevésbé volt látványos a bemutató sem, amelyre 1884 áprilisában került sor Sedelmeyer palotájában. Mindez olyan nagy port vert fel, hogy Maupassant (1850-1893) is megörökítette az eseményt Szépfiú című regényében, álnevet használva. „Ez idő tájt az egész város odacsődült egy magyar festő, Markovits Károly nagy festményéhez, amely egy Jaques Lenoble nevű műértőnél volt kiállítva, s a hullámokon járó Krisztust ábrázolta. A lelkesebb kritikusok ezt a vásznat a század legnagyszerűbb remekművének ismerték el." A kép budapesti műcsarnokbeli bemutatója szintén nagy siker volt.

1882-1885 között Sedelmeyer több európai nagyvárosban is bemutatta a két Krisztus-képet. Főként az angliai bemutató aratott nagy sikert. Különösen sokat írtak a lapok a manchesteri kiállításról, amelyen egy lelkész is prédikált. A haszon olyan jelentős volt, hogy bár az osztrák kormány és a francia állam is 100-150 000 dollárt ajánlott a képekért, Sedelmeyer nem adta el őket, mert további hasznot remélt. A jövedelemből természetesen Munkácsy is részesült, részben vételár formájában, részben pedig úgy, hogy megkapta a belépőjegyekből befolyt összeg bizonyos százalékát.

Munkácsy számára a bibliai téma nemcsak új utak keresése volt, hanem egyúttal produkció is, amellyel elkápráztatta közönségét. Sedelmeyer - menedzsereként és műkereskedőjeként - gondoskodott is arról, hogy mind a mű elkészítése, mind a nagyközönség elé tárása eseményszámba menjen. Az igények felméréséből és a közös megbeszélésekből ismét új téma született, a Mozart halála, amely 1886-ban készült el. A téma megtalálásában többek között Munkácsy segítségére volt Mozart varázslatos zenéje, amelyet Munkácsy mindig szívesen hallgatott. Az ismert Mozart-legendát kívánta megörökíteni, mely szerint a zeneszerző a Requiem próbája közben szenderült halálba. Az ötletet egy amerikai festő, Thomas W. Shiedels (1849-1920) kompozíciója adta. A zeneköltő alakjában Munkácsy ismét a szenvedő, a betegségekkel, a halállal küzdő ember alakját kívánta ábrázolni, aki tele van alkotó energiával, de tehetségét már nem tudja kibontakoztatni. Mindez jól érezhető a zeneszerző alakján, ernyedt testtartásán, arcának tragikus kifejezésén. Az enteriőr és főként az élénk színek némiképp emlékezetünkbe idézik a szalonképek színpompás világát.

A művet, mint a festő minden nagyobb kompozícióját, számos kisebb-nagyobb ceruza- és színtanulmány előzte meg. A munkához most sem hiányozhattak az előkészületek. Munkácsy kifejezetten erre a célra vásárolt bútorokat, amelyekkel műterme egyik sarkát rendezte be. Az elkészült mű fényes bemutatása ez alkalommal sem maradt el. A kép mögött egy kisebb zenekart és énekeseket rejtettek el, akik Mozart Requiemjét énekelték. A kritika azonban elmarasztalta az ötletet és emiatt a képet is. A rossz vélemények valóságos oka azonban részben a modern festészeti irányzatok előretörésében keresendő. A közönség kezdett elfordulni a romantikus-historizáló irányzat híveitől. A kép elkészülése után Amerikába került és jelenleg is ott van.

Munkácsy hihetetlen munkabírását és aktivitását mutatja, hogy a szuperprodukciók mellett - amelyek olykor egy-egy teljes évre lekötötték - más műfajokban is intenzíven dolgozott. Akár kikapcsolódásként is felfoghatók az ez idő tájt keletkezett tájképei, amelyek realista, olykor romantikával kevert látásmódjának és tehetségének fényes bizonyítékai. Feleségének colpachi birtoka számos csodálatos tájképének szolgált témájául. Ott keletkezett a Holdkelte (143.kép), a Hazafelé (142.kép), a Tájkép alkonyatkor (107.kép), s mind között a leglátványosabb és legváltozatosabb színvilágú mű a Legelésző csorda (141.kép), amely a Golgotához készült tanulmányként. 1886-ban a Mozart halála munkálatai közben készült a két főműnek számító tájképe is, a Colpachi park (183.kép) és a Fasor (190.kép). Mindkettő az impresszió csodálatos festői kibontása - a realista természetlátás minden szépségével és egyben a plein air ábrázolására való törekvéssel. Mindezt a lombsátoron átszűrődő, majd a fák törzsén megcsillanó fény érzékeltetésével éri el Munkácsy. Míg a tájképeket többnyire saját kedvtelésére, olykor tanulmányként festette, a szalonképek változatlanul pénzkereseti forrásként szolgáltak. A Kis cukortolvaj, a Kis zongoraművésznő, a Mézeshetek, aVenus toalettje, az Alvó nagyapó (179.kép) és a leglátványosabbnak számítóAgár (147.kép) című képei a szokásos enteriőrben ábrázolt jelenetek, míg a Három hölgy a parkban (182.kép), vagy a Csevegés az erdőben, a tájba helyezett társasági kép példái.

A szalonképek mellett, azoknak mintegy „melléktermékeként", számos csendélet önálló műként is elkészült. Közülük spontán festőiségével, természetességével és változatos színvilágával a többi közül a Colpachon festett, 1881-ben készült Virágcsendélet (121.kép) és a Virágcsendélet korsóval (200.kép) tűnik ki. Mindezek mellett rendületlenül készítette régebbi képeinek saját kezű másolatait a piaci igény kielégítésére. Redukció készült a Falu hőséről (72.kép), a Zálogházról és a két Krisztus-képről is.



 

Munkácsy Alapítvány a facebookon