Hungarian (formal)French (Fr)English (United Kingdom)Deutsch (DE-CH-AT)

Munkácsyról

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail
Tartalomjegyzék
Munkácsyról
Fiatalkori megpróbáltatások
A múlt vonzásában
Új utak keresése
Krisztusképek időszaka
Amerikai út, s végső dráma
Minden oldal

Bevezetés

Munkácsy Mihály a 19. századi festészet egyik legjelentősebb alakja. Rajongói, tisztelői, képeinek gyűjtői máig őt tartják a legnagyobb magyar festőnek. Művei közül jó néhány alighogy elkészült, világszenzáció lett: ünnepelte Európa, Amerika és Magyarország műértő és művészetszerető közönsége.

Első jelentősebb képe - a Siralomház (28.kép) (1869-1870) - elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét, a Milton (82.kép) (1878) pedig a párizsi világkiállítás aranyérmét. Krisztus-trilógiáját, európai és amerikai bemutatása során, százezrek látták és csodálták; sikereiről a korabeli újságok rendszeresen tudósítottak; műveit gyakran már a műteremből megvásárolták a gazdag amerikai és európai műgyűjtők.

A sikerhullám még ma is tart, hiszen a magyar közgyűjteményekben az ő műveit tekintik meg a legtöbben, képei a nemzetközi műtárgypiacokon napjainkban is magas összegekért cserélnek gazdát. A magyar kulturális életben játszott szerepét jó barátja és festőtársa, Zichy Mihály, Liszt Ferenc zeneszerző munkásságával azonos értékűnek tartotta és így jellemezte: „Mindketten [...] nagy hírt szereztek nevünknek - a Siralomház (28.kép) a Krisztus Pilátus előtt (128.kép) és a Milton (82.kép) maradandó értékű művek maradnak". Az utókornak megadatott rálátással mondhatjuk, hogy a jóslatok igaznak bizonyultak.

A kitüntetett figyelem, a rendkívüli népszerűség és a tartós siker egyik oka a különleges, végletek között mozgó életsorsban rejlik, amelynek a mélység és a szédítő magasság, a nyomor és a káprázatos pompa, a nyomasztó magány és a csillogó, zajos társasági élet egyaránt része volt. A névtelen szegénységből kitörő asztalosinasból híres festő lett, aki Európa és Amerika előkelőségeit fogadta otthonában. Művészpályája mélyről indult, és magasra ívelt. Mindez azonban a festő számára állandó belső vívódásokkal, nagy erőpróbákkal megjárt utat jelentett. Segítségére volt eredendő tehetsége, önmaga által tudatosan soha fel nem mért ereje és bátorsága. Szeme előtt mindig egyetlen cél lebegett: az alkotás, minden örömével és gyötrelmével. Ezért minden áldozatra képes volt.

A mindössze ötvenhat évet élt művész elkápráztatta közönségét. A korai életképeiből áradó erő, látásmódjának egyszerűsége, majd Krisztus-képeinek megrázó drámaisága, szalonképeinek derűs színessége, könnyedsége, monumentális műveinek eleganciája még a szenzációktól elkényeztetett műértőket és műgyűjtőket is meghódította. A legszokatlanabb talán a műveiből áradó érzelmek gazdasága volt, amely áthatotta mind az egyszerű történeteket ábrázoló, mind az emberi lét sorskérdéseit boncolgató kompozícióit.

Munkácsy még 1883-ban Munkácsy-díjat alapított, amely évi hatezer frankot ítélt meg az arra érdemes pályázónak. A pályázatok eldöntésében ő maga személyesen is részt vett és főként a rajzkészség meglétét, illetve fejlesztését tartotta fontosnak.

A pályázat célja az volt, hogy már megfelelő előképzettséggel rendelkező művészek Párizsban továbbtanulhassanak és megkapják a szükséges képzést fejlődésükhöz. Munkácsy kikötötte, hogy csak kész képpel lehet jelentkezni, mivel szerinte a vázlatokból nem derül ki a rajzi tudás. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat minden év tavaszán írta ki a pályázatot és javasolt két vagy három fiatal művészt. E hagyományt folytatja az 1950-ben alapított Munkácsy-díj, amelyet azóta is minden évben átadnak egy arra érdemes művésznek illetve a művészet területén tevékenykedő alkotónak.

Munkácsynak számos tanítványa volt, akiket részben saját költségén, atyai pártfogóként vett magához. A leghíresebb közülük Rippl-Rónai József (1861-1927), aki azonban 1889-től már más utakon járt, szembefordult a mestere által képviselt stílusirányzattal. Néhány hetet Mednyánszky László (1852-1919) is töltött Munkácsynál, de azután ő is más utat választott. Stílusának követőiként tartjuk számon Pataky Lászlót (1857-1912), Révész Imrét (1859-1945) és Bihari Sándort (1855-1906), akik mélységesen tisztelték és mesterüknek tekintették. Művészetének szellemi örökösei Rudnay Gyula (1878-1957) és Tornyai János (1869-1936), akik azonban közvetlenül nem voltak tanítványai, és munkásságuk már a 20. század során bontakozott ki.



 

Munkácsy Alapítvány a facebookon